hiányzol és megszakad a szívem érted!!
A csókod elvesztettem, a tegnap sincs meg már
Az érintésed megkövült, az emlék most is fáj.
Az estét oly rossz várni, a magány túl nehéz
A vágy úgy ég még bennem, hogy hozzám érj.
Már elmúlt régen, de most is fáj,
Mert fel kellett ébrednem, hogy mégis elhagytál.
Sötét éjjel édes álom tovaszáll, felébredek a szívem vadul kalimpál! Kispárnámat szorongatom, könnyes lett a szemem, szeretném ha velem lennél mert, hiányzol nekem!
Őrá vártam az életben, mégis úgy éreztem tévedtem. Most már érzem rosszul tettem, hogy megbántottam, kit annyira szerettem. Hisz én azt hittem, jól teszem, és jobban fog félteni engem. De mégis én voltam, én vesztettem, de bánok már mindent, mert még mindig szeretem. Elvesztettem érzem, többé nem lesz velem. De én még mindig rá gondolok, és nem kell más az életben, mert elvesztettem, kit először szerettem.
Nem sejtettem, mikor először öleltél, hogy egy nap jobban szeretlek majd az életemnél. Nem sejtettem, mikor először csókoltál, hogy egy nap ennyire szükségem lesz Rád.
Messze vagy tőlem, mégis oly közel! Ha lehunyom szemem, érzem, amint két karod ölel. Ha ökölbe szorítom kezem, a te kezed szorítom oly erősen. Ha gondolataim messze szállnak, eltévednek - mégis rád találnak. Mindenütt te vagy ott, még akkor is, ha más úton járok, mert itt élsz bennem a lelkem mélyén, hiába vagy távol, mert minden érzés és emlék csak hozzád láncol.
Két szép szemed, arcod az én boldogságom. Rajtad kívül nem kell senki ezen a világon. Te vagy minden álmom, lelkem hozzád vágyik, Elmerengek olykor-olykor késő éjszakákig. Szívemben egy szelíd, titkos vágy éled: Ó, milyen édes lenne együtt élni véled?
Hamis kép volt minden perc, amit velem töltöttél, egy boldog álom, amit megadott a puszta lét. Pár nap, amit visszahozni nem lehet, de köszönöm neked azokat a boldog perceket. Köszönök mindent, a szavakat, és az álmokat, köszönöm azokat a vég nélküli vágyakat. Lehet, hogy percek helyett hetek és hónapok múltak. Lehet, hogy a szavak sem voltak igazak, és az álmok is hamisak, de te tanítottál meg rá, hogy mik azok az önzetlen vágyak, köszönöm és átkozom, ezt az égető, de édes fájdalmat.
Szeretnénk könnycsepp lenni
szemedbe megyszületni
végig folynék arcodon
meghalnék ajkadon ... !!!!
Én probáltalak levegőnek nézni, de rájöttem, levegő nélkül nem tudok élni!
Azt a percet feledni nem tudom, mikor édes csókod égett az ajkamon. Karomba fűztelek, arcom tűzben égett, éreztem, hogy szeretsz és én is szeretlek téged!
Egy hűvös nyári hajnalon kezdődött, a szerelem a szívembe örökre beköltözött, vártam a napot, hogy újra látlak, vártam a percet, hogy megcsókold számat. Eljött az idő, s velem voltál éjjel nappal, elárasztottál szerelemmel és édes csókokkal. Hirtelen elmúlt a nyár, s te vele együtt távoztál, szívembe nem maradt más, csak emlékek és magány. Láttalak azóta egy párszor az utcán, köszöntél, s azzal tovább haladtál, én csak álltam, és néztem utánad, de te eltűntél, vissza hiába várnálak.
Bár nehéz az élet, minket kihívás elé tett, mert nem lehetsz mellettem, de mutassuk meg a világnak, szerelmünk kibír mindent, minden nehézséget, s boldogságban fogunk éldegélni kettesben.
Hiányzol nekem, mint, hajnali rétnek a gyöngyöző pára, vágyom rá, hogy édes csókot lehelhessek kicsi piros szádra! Csókod ízét alig várom csak te vagy, akire vágyom!
Ha azt mondod nem tudsz nélkülem élni, akkor hogyhogy nem vagy már halott?