Húsvét |
 |
|
|
 |
|
| A húsvéti szertartások, egyházi szertartások |
|
A római katolikus egyház húsvéti szertartásai virágvasárnappal kezdődnek, majd a következő héten csütörtökön folytatódnak úgy, mint nagycsütörtök, nagypéntek, nagyszombat, húsvétvasárnap. Ismerjük meg ezen napok szerepét, jelentőségét. |
|
|
A római katolikus egyház húsvéti szertartásai
|
Virágvasárnap
Virágvasárnap szerepe, hogy bevezesse a szent háromnap liturgiáját. Egyben a nagyböjti előkészület csúcspontja is, mert a Jeruzsálembe való megérkezést jelenti. Ezen a napon a pap a vértanúságot jelképező piros ruhát vesz fel. A misén Máté, Márk, Lukács evangéliumából olvassák fel a passiót, meghatározott rendben, minden évben másikat.
A nagyhéten hétfőn, kedden és szerdán nincs különösebb szertartás.
Nagycsütörtök
Nagycsütörtök az utolsó vacsora emléknapja, az Eucharisztia (oltáriszentség) alapításának ünnepe. Ilyenkor a székesegyházakat kivéve minden templomban csak egy mise van, az esti órákban. Tilos bármilyen más mise.
A székesegyházban délelőtt van az úgynevezett Krizmaszentelési mise. Ezen a misén az adott egyházmegye összes papjának rész kell vennie. Itt megújítják papi fogadalmunkat, valamint a püspök megáldja és megszenteli az azt követő évben használt szent olajokat és a krizmát. Háromféle szent olaj van, amit meghatározott szertartásban használnak:
1. Keresztelendők olaja
2. Betegek kenete
3. Krizma (Balzsammal kevert faolaj, kereszteléskor, bérmáláskor, papszenteléskor és templomszenteléskor használják.)
A nagycsütörtöki esti misén a pap az örvendezést, ünneplést jelentő fehér ruhában van. Az orgona szól, egészen a Dicsőség a magasságban Istennek... kezdetű himnuszig, ami alatt szólnak a harangok, és a csengők is. Utána húsvét vigiliájáig se az orgona, se a csengő nem szól. ("A harangok Rómába mentek...") Ez jelképezi, hogy senki nem szólt Jézus mellett. A prédikáció után (ahol megtartják) a lábmosás szertartása jön. Ennek hagyománya a Bibliában található, Jézus az utolsó vacsorán megmosta tanítványai lábát. A mise után következik az ún. oltárfosztás. Ez jelképezi, hogy Jézust megfosztották ruháitól. Ennek nincs szertartása, csendes. A mise után általában a templomokban virrasztást szoktak tartani, mondván Jézus tanítványai elaludtak.
Nagypéntek
Ezen a napon nincs mise. Téves és kerülendő kifejezés a "csonka mise".
Nagypénteken Igeliturgia van, áldoztatással. A pap a szertartást piros vagy lila öltözékben végzi. A papság és a segítők teljes csendben vonulnak be a templomba, s az üres oltárszekrény (tabernákulum) előtt leborulnak. Ezt követi az Igeliturgia: Isten szenvedő szolgájáról szól az olvasmány, a szentlecke, és János evangéliumából olvassák fel a passiót. Ezután jön az évente egyszeri tisztelgés a kereszt előtt, a Kereszthódolat. Az igeliturgia teljes csendben áldoztatással ér véget. Nincs áldás, nincs elbocsátás.
Nagyszombat
Ezen a napon napközben semmilyen szertartás nincs, a "nagyszombati liturgia" kifejezés téves. A katolikus időszámításban (ősi zsidó alapokra hagyományozva) szombat este a sötétedés után már vasárnap van, ezért a szombat esti misét vasárnap vigíliájának nevezik. Húsvét vigíliája az év legszebb, de legbonyolultabb szertartása. A pap az öt részből álló szertartást fehér öltözékben végzi.
1. Fényliturgia
Ekkor történik a tűz megáldása, majd arról a húsvéti gyertya meggyújtása. A húsvéti gyertya (minden résztvevőnél van) jelképezi a feltámadt Jézust. A templomba való bevonulás után énekli a pap a húsvéti öröméneket.
2. Igeliturgia
Az Igeliturgiában kilenc olvasmány található. Hét az ószövetségből, egy szentlecke, és az evangélium, ebből legalább három ószövetségit és az evangéliumot fel kell olvasni. A Szentlecke előtt megszólal az orgona, harangok és a csengők is, amik nagycsütörtök óta hallgatnak. A Szentlecke után felhangzik az alleluja (az örvendezés éneke), ami egész nagyböjtben nem szerepelt a liturgiában. A prédikáció után a keresztségi igék megújítása következik.
3. Keresztségi liturgia
Ha vannak keresztelendők, akkor itt történik meg a keresztelés. Ez is ősi hagyomány, mivel régen mindig húsvét vigíliáján keresztelték meg a jelölteket. Megáldják a keresztkutat és a szenteltvizet.
4. Eukarisztia liturgiája
Innen a mise a hagyományos rend szerint folytatódik, de sokkal ünnepélyesebben.
5. Körmenet
Ez nem tartozik szervesen a vigíliához. Lehet körmenetet tartani a mise végén, ezzel "hirdetni a világnak", hogy feltámadt Krisztus.
Húsvétvasárnap
Délelőtt ünnepi szentmisét tartanak. A húsvét ünnepe akkora ünnep az egyházban, hogy nem egy napon keresztül, hanem nyolc napon keresztül ünnepelik. Utána még több héten át húsvéti idő van.
Forrás: Húsvét (Wikipédia)
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Időjárás előrejelzés, meteorológia Magyarország és a környező országok vonatkozásában.
Időjárás előrejelzés
Balatonfüred és környéke hírek
Média hírek
Krinya
2012.02.05. 15:39
Talált labrador-vizsla keverék!
KisÖreget 2012.01.04-én találták Budapesten, a XVI, ker-ben, a Malomdombnál. Idös, csokibarna, ösz pofijú, barátságos,kan. Mellkasán fehér folt van. Sajnos chip, tetoválás, nyakörv
Krinya
2012.02.05. 15:36
Elveszett terrier-tacsi keverék!
Lola (kan!), 2011.11.08-án reggel tünt el, Berkeszen, a Lenin utcából. 5 hónapos, szálkás szörű, fekete maszkos, barna, oltott, játékos kutyus. Bal hátsó lábán fehér folt van. Fekete, bör nyakörvet viselt. Sajnos chipje, tetoválása, bilétája nincs.
JUTALOM a
takács mari 921
2012.02.05. 15:23
Kedves Erzsike !
2012 jan .4 -én voltam a szerdai előadáson,fantasztikus volt !Mindent betartok, 1 hete kezdődött, hogy egyre több csalán jön ki rajtam ,nagyon goromba.Gondolom ez a méregtelenítéssel van kapcsolatba.hogy még érdekesebb legyen influenzás lettem ,a pajzsmirigyem is begyulladt.Nagyon
Fórum témakörök
|