Csak három fesztiválon, a VOLT-on, a Heineken Balaton Soundon és a jubileumi Szigeten lesz idén nyáron látható és hallható Yonderboi, azaz Fogarasi László, az elektronikus zene Nyugat-Európában is elismert szerzője.
Házi ünnepségen köszöntötték a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és ÉnekkarNFZ tagjai, valamint a barátok és pályatársak a főzeneigazgatót, a május 30-án 60 éves Kocsis Zoltánt az együttes próbatermében.
A dzsungel könyvét mutatja be a Pannon Várszínház a 13. Harley Davidson Open Road Festen, emellett koncertezik például a Nazareth, a Tankcsapda és az Edda is június 6. és 10. között az Európa Kempingben.
Az Eurovíziós Dalfesztivál 1956 óta tartó történetében soha nem rendezték az eseményt keletebbre annál, mint az idén keddtől helyi idő szerint szerdától szombatig vasárnapig Bakuban, Azerbajdzsán fővárosában tartják az elődöntőket, majd a döntőt; a Magyarországot képviselő Compact Disco kedden tizenötödikként adja elő dalát az első elődöntőben.
Virágpiaccal, templomi koncertekkel, utcazenével, színházi előadásokkal, könyvekkel, ingyenes családi- és gyerek programokkal várják az érdeklődőket a Pünkösdi Virágünnepen május 25-től 28-ig a Ráday utcában és a Bakáts téren Budapesten.
Szlovákia több városában rendeznek segélykoncerteket pénteken és a következő hetekben a márciusban leégett dél-szlovákiai krasznahorkai vár felújítására.
A Republic koncertjével nyit péntek este a Budapest Park nagyszínpada. A Rákóczi híd pesti hídfőjénél található új kulturális helyszín eddig csak részlegesen üzemelhetett a május 3-i nyitás óta.
Lekerül a műsorról Fenyő Miklós saját dalaival aláfestett élettörténete, a Made in Hungária. Mindig vannak kifutó darabok, ám ennek a musicalnek a ma már a maguk sorsa miatt is aggódó színészek eredetileg ötszáz előadást jósoltak. Az időgép azonban a 321. alkalommal kezdte meg a visszaszámlálást az elmúlt hét végén a József Attila Színházban - és ezúttal utoljára.
A folkzenét elektronikus tánczenével elegyítő brazil-amerikai-cseh csapat, a N.O.H.A., valamint a kanadai kelta punk formáció, a Real McKenzies is fellép június végén a debreceni Campus Fesztiválon, amelyen a hazai könnyűzene élvonala is koncertet ad.
Féláron kínálnak jegyeket a marosvásárhelyi Félsziget fesztivál szervezői, akik ezzel a gesztussal akarnak kedveskedni a jubileumi, tízedik rendezvény apropóján.
A Református Zenei Fesztivált kilencedik alkalommal rendezik meg a Bakáts téren és vonzáskörzetében, a Ráday Kultucca programjainak részeként. A fesztivál második és harmadik napja egybeesik a Múzeumok majálisával is, ezért az 500 fős fesztiválkórus szombat délután a Nemzeti Múzeum lépcsőjén állva énekel.
Az ország legismertebb zeneművészeit is megkárosító, mintegy félmilliárd forintos sikkasztási ügyet derítettek fel a rendőrség és az adóhatóság nyomozói - számolt be a két szervezet képviselője keddi budapesti sajtótájékoztatóján, hozzátéve, a lefoglalt termékekkel az érintettek kártalanítása maradéktalanul megvalósulhat.
A magyar könnyűzene ünnepe címmel kétnapos fesztivált rendeznek a Bács-Kiskun megyei Akasztón május 26-27-én, a fellépők között lesz a Republic, Demjén Ferenc, Rúzsa Magdi, Horváth Charlie és Somló Tamás is.