Pusztító erejű, akár a kilences fokozatot is elérő, szökőárral kísért földrengés rázhatja meg az Arab-tenger térségét - állapították meg brit és kanadai kutatók, akik szerint a szakemberek eddig alábecsülték a régiót fenyegető katasztrófaveszélyt.
Erős napkitöréseket észlelt az amerikai űrkutatási ügynökség, a NASA Napdimanikai Obszervatóriuma Solar Dynamics Observatory az elmúlt két napban, a legutóbbit közép-európai idő szerint kedd hajnalban.
Az emberfélék hominida eddig fellelt legősibb fülcsont maradványainak vizsgálata szerint az evolúció korai szakaszában ment végbe a középfül alakjának és méretének átalakulása, ami alapvetően megváltoztatta az emberek ősének hallását, és valószínűleg azt is, ahogyan kommunikáltak.
Tizenhárom százalékkal zsugorodtak a Mount Everest térségében lévő gleccserek az elmúlt 50 évben, és a hóhatár 180 méterrel feljebb került a kutatók legfrissebb adatai szerint.
A Hold a korábbi feltételezéseknél jóval hosszabb ideig, legalább 3,56 milliárd évvel ezelőttig rendelkezett a földihez hasonlóan erős mágneses térrel - állapították meg tudósok egy új tanulmányban, egyszersmind leszögezve azt viszont továbbra sem tudják, hogy mikor és miért indult hanyatlásnak a jelenséget kiváltó belső dinamómechanizmus.