Április 2-án kerül sor Sepsiszentgyörgy legnevesebb zenei tehetségkutatójára, a Diákegyüttesek Találkozójára, melyre idén tizenegy fiatal zenekar nevezett be Erdélyből. A legjobbak léphetnek fel az idei főzenekar, az Ossian előtt és a különböző nyári fesztiválokon. A nyeremények között fellépési lehetőségek szerepelnek: EMI Tábor, Szentgyörgy Napok, a Local Heroes németországi tehetségkutató döntője, fellépés a Live-M Táborban.
Sógor Csaba RMDSZ-es európai parlamenti képviselő pályázatot hirdet szakmai gyakorlat végzésére az Európai Parlamentben. A program célja: lehetőséget teremteni fiatal romániai magyar szakemberek és felsőoktatásban tanuló hallgatók számára, hogy első kézből szerezzenek tapasztalatot az EP működéséről.
Szokatlan látvány fogadja április 2-án azokat a kolozsváriakat, akik este 8 órakor a Bocskai, avagy Avram Iancu térre látogatnak. Ugyanis az autizmus világnapján kék fénnyel világítják meg a Kolozsvári Román Nemzeti Színház épületét.
Cristian Boureanu, a PDL alelnöke csütörtökön, a MEDIAFAX-nak azt nyilatkozta, hogy a PDL-ben "érezhető a változás szükségessége, akár a kormányban, ahogy az államfő javasolta, akár a pártban", mert "szükség van egy új lendületre, amely egyben tudja tartani a pártot és a koalíciót".
Az eddigi legszélesebb képet kapták a tudósok egy veszélyes vérrák, a többszörös mielóma okairól. Amerikai intézetekben 38 páciens teljes genomját elemezték. A mielómában szenvedő betegeknél a kóros fehérvérsejtek ellenőrizetlen osztódásba kezdenek. A csontvelőben termelődő fehérvérsejtek antitesteket gyártanak, hogy segítsék az immunrendszert a mikrobák legyőzésében.
Amint várható volt, a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) nem fogadta el Alberto Contador felmentését, és fellebbez a nemzetközi Sportdöntőbíróságnál (CAS). A Spanyol Kerékpáros Szövetség (RCEF) 30 nappal ezelőtt hirdette ki Contadort felmentő ítéletét, akinek a tavalyi Tour de France második pihenőnapján levett mintájában nagyon kis mennyiségben mutattak ki klenbuterolt.
"Băsescu és a PDL elhatározták, hogy móresre tanítják a sajtót, és meghirdették a pénzügyi hajtóvadászatot ellenünk", mondta az ismert politikai elemző, Ion Cristoiu, akinek a házát is lefoglalhatja az adóhatóság, ha nem fizeti ki visszamenőleg jogdíjai után az áfát.
Idén első alkalommal kerül sor a Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület által szervezett Tehetségnapra. Az eseménynek a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium Díszterme ad otthont március 26-án, 9 - 14 óra között.
A napenergia felhasználásáról szóló szemináriumot szervez március 29-én 10 órai kezdettel Hargita Megye Tanácsának Energiatakarékossági Közszolgálata. A napenergia háztartási használatának széles körű elterjesztése sikeres modellek segítségével elnevezésű, uniós projekt révén megvalósuló értekezletének helyszíne Hargita Megye Tanácsa csíksomlyói multifunkcionális központja.
A Japánt ért katasztrófákhoz hasonló méretű szerencsétlenségek mindig előhívják az emberből a titkos félelmeket valamilyen világvégétől. A Közelről című műsor szerdai adása a katasztrófaelméletekkel foglalkozott. Nagyon sok forgatókönyv létezik a világvégéről, az elképzelések szerint a katasztrófa két irányból érkezhet: kívülről, a világűrből vagy a bolygónkon belüli oka is lehet, például jöhet a föld alól.
Emil Boc kormányfő arra kérte a pénzügyminisztert, tárgyaljon a bankok képviselőivel, hogy a 35 évesnél fiatalabb, garzonlakással rendelkező fiatalok is vehessenek részt az Első Otthon programban. Mint mondta, így lehetőségük adódna kényelmesebb lakásban élni. A keddi megbeszélésen egyébként éppen a bankok javasolták, hogy nyújtsanak támogatást azoknak is, akik jobb lakásba szeretnének költözni.
Emil Boc kormányfő bejelentette: az egészségügyi miniszterrel megállapodtak abban, hogy továbbra is kapnak tejport az egyévesnél kisebb gyermekek, de elejét akarják venni a visszaéléseknek. A miniszterelnök elmondta: a kormány továbbra is biztosítja a gyermekeknek járó tejporhoz szükséges anyagi forrásokat, akár a tartalékalapból is. Idén a tejpor orvosi kritériumok alapján kerül elosztásra.
Az összeget a kormány tartalékalapjából utalják ki a Védelmi Minisztériumnak. Románia a Ferdinánd Király fregattal vesz részt a fegyverembargó betartását felügyelő NATO akcióban. Ennek célja feltartóztatni a Líbiába fegyvert, illetve zsoldosokat szállító hajókat. A Ferdinánd Király fregatt legénysége 205 fős.
Szombatról vasárnapra virradóra áttérünk a nyári időszámításra: ekkor hajnali 3 órából 4 óra lesz. A nyári időszámítás október 30-ig, vagyis a hónap utolsó vasárnapjáig marad érvényben. A Román Vasúttársaság közlése szerint a vonatok menetrendjét nem befolyásolja az óra visszavitele.
A pisztrángtenyésztés a környék egyik sikerágazata lehet, hiszen a térség hegyi vizei jó lehetőséget kínálnak, az ízletes lazacféléből pedig, úgy tűnik, hiány van a hazai piacon - tudták meg a Hargita népe munkatársai Füstös Józseftől, a csibai Szivárvány pisztrángos tulajdonosától. Az idei telet valamivel könnyebben vészelték át a környék pisztrángtenyészetei, mint a tavalyit.