Eladná a többek között a MinDig TV-t is üzemeltető hazai műsorszóró vállalatot a francia tulajdonosa. Az Antenna Hungária Zrt. lehetséges vevői között a hírek szerint az állam is ott lehet.
Ezer forint körüli órabérért teljesítenek váltásban napi 24 órás szolgálatot az ócsai lakópark biztonsági őrei. Az üresen álló házakat védeni kell, mert felszedhetik a vezetékhálózatot és ellophatják az épületek külső...
Prőhle Gergely, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára szerint téves a Spiegel Online azon állítása, amely szerint a magyar kormányfő náci módszereket tulajdonított volna a német kancellárnak. Több jobb- és baloldali...
A kormány hatalomra kerülése óta nyíltan udvarol a keleti országoknak, próbálja rábírni őket, hogy vegyenek magyar termékeket. A cégek is szívesen mennek keletre, mert úgy érzik, az EU-ban és Amerikában lenézik őket, a...
A miniszterelnök a Kossuth Rádiónak adott interjúban ismét kijelentette, nem hajlandó azokra megszorításokra, amelyeket az unió kér. Orbán Viktor visszautasította azt a vádat, amely szerint politikai szempontok alapján születtek...
Az MSZP hűtlen kezelés gyanújával ismeretlen tettes ellen büntetőfeljelentést tesz egy, a szekszárdi önkormányzat által megszerzett beépítetlen pécsi telek és egy ott álló autómosó ügyében jelentette be csütörtöki,...
Magyarország Gondolta volna, hogy a Blikk csinosít?! Pintér Mária 30 már tudja ezt! Olvasónk ugyanis egy 20 ezer forintos C amp;A vásárlási utalványt nyert a Blikk Bumm nyereményjátékával.
London A brit titkosszolgálat már nyolc éve ismerte és figyelte a háborús veteránt lefejező Michael Adebolajót 28, de mivel nem találták veszélyesnek, futni hagyták.
Nem ért egyet a kritikus hangokkal Szerző nbsp; A5 Alain Prost szerint a kritizálás helyett inkább örülni kellene annak, hogy a Forma-1 ennyire kiszámíthatatlanná és fordulatossá vált az utóbbi időben. A négyszeres világbajnok a Renault nagyköveteként van jelen a monacói versenyhétvégén. Ajánlott cikkek nbsp; R? ikkönen telefonja mindig néma üzemmódban van Pirelli Gyors választ várunk a forma-1-es jövőnkkel kapcsolatban A Red Bullnál aggódnak az egykörös teljesítmény miatt
Orbán Viktor szerdán bejelentette, hogy Varga Mihály háromlépcsős megszorítási programját ő fordítva képzeli. Kihagyná a lépcsőzetességet és egyben bevezetné az egészet, legfeljebb majd engedünk belőle, ha úgy látjuk jónak....
A magyar bankoknak egyre rosszabbul megy, míg korábban itt volt Európa pénzügyi aranybányája, mára a legkevésbé jövedelmező hely lett Magyarország. Az eltűnő nyereséget az ügyfeleken igyekeznek visszahozni. A betéti és...
Orbán Viktor értelmetlenül keltett feszültséget Németországgal a náci tankokra vonatkozó megállapításával. Angela Merkel német kancellár ugyanis "a nem kell lovasságot küldeni" kijelentést eleve nem Orbánnak, hanem...
Módosította a parlament a trafiktörvényt. Ezentúl a trafikokban is lehet fagyni venni, és növelték a trafikosok profitját is. Három fideszes képviselő nemmel szavazott, egy tartózkodott.
Eladná a többek között a MinDig TV-t is üzemeltető hazai műsorszóró vállalatot a francia tulajdonosa. Az Antenna Hungária Zrt. lehetséges vevői között a hírek szerint az állam is ott lehet.
Ezer forint körüli órabérért teljesítenek váltásban napi 24 órás szolgálatot az ócsai lakópark biztonsági őrei. Az üresen álló házakat védeni kell, mert felszedhetik a vezetékhálózatot és ellophatják az épületek külső...
Prőhle Gergely, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára szerint téves a Spiegel Online azon állítása, amely szerint a magyar kormányfő náci módszereket tulajdonított volna a német kancellárnak. Több jobb- és baloldali...
A kormány hatalomra kerülése óta nyíltan udvarol a keleti országoknak, próbálja rábírni őket, hogy vegyenek magyar termékeket. A cégek is szívesen mennek keletre, mert úgy érzik, az EU-ban és Amerikában lenézik őket, a...
A miniszterelnök a Kossuth Rádiónak adott interjúban ismét kijelentette, nem hajlandó azokra megszorításokra, amelyeket az unió kér. Orbán Viktor visszautasította azt a vádat, amely szerint politikai szempontok alapján születtek...
Az MSZP hűtlen kezelés gyanújával ismeretlen tettes ellen büntetőfeljelentést tesz egy, a szekszárdi önkormányzat által megszerzett beépítetlen pécsi telek és egy ott álló autómosó ügyében jelentette be csütörtöki,...
A Központi Nyomozó Főügyészség KNYF összesen 45 terhelttel szemben, 32 különböző mérkőzéssel kapcsolatban csütörtökön vádat emelt a nemzetközi bundabotrány magyarországi vonatkozásában.
Már a 2B terminálról induló utasok is igénybe vehetik az egyszerűsített beszállókapukat a budapesti Liszt Ferenc-repülőtéren - közölte a repülőteret üzemeltető Budapest Airport BA csütörtökön az MTI-vel.